Egyedülálló kulturális és történelmi eseménynek ad otthont a Szegedi Új Zsinagóga A nemzetközi hírű Müncheni..
Sávuot a Szegedi Új Zsinagógában: A Tóraadás ünnepe fényben és színekben
A sávuot, a hetek ünnepe a zsidó naptár egyik legfelemelőbb pillanata, amikor arra emlékezünk, hogy a zsidó nép a Szináj-hegynél átvette a Tórát, az isteni útmutatást. Ezt az eseményt a szegedi Új Zsinagóga lélegzetelállító ólomüveg ablakai is megörökítik, amelyek Löw Immánuel főrabbi szellemi irányításával, a korszak zseniális üvegfestője, Róth Manó műhelyében születtek. Ha feltekintünk a sávuoti ablakra, a ragyogó kék kőtáblák azonnal megragadják a tekintetet, szimbolizálva az örök törvény tisztaságát és szilárdságát. A táblák körül gomolygó felhők a Szináj-hegyet borító isteni jelenlétet és a titokzatosságot idézik fel, amely a kinyilatkoztatást kísérte.
Mivel sávuot egyúttal az új kenyér és az első termések betakarításának ünnepe is, az ablakon gazdag növényi motívumok, virágok és indák burjánzanak, hirdetve a természet megújulását. A kompozícióban felfedezhetjük a bibliai sittim fát (akáciát) is, amelyből egykor a szent sivatagi szentély, a Hajlék eszközei és a Szövetség Ládája készültek (és az Új Zsinagóga tóraszekrényének ajtaja is). Az ablakokon átáramló ünnepi fények arra emlékeztetnek minket, hogy a Tóra nem csupán múltbéli örökség, hanem a mindennapjainkat bevilágító, élő útmutatás.
Fontos információ a látogatóknak: Az ünnep szabályai szerint a Szegedi Új Zsinagóga nyitvatartása az alábbiak szerint módosul: ma a zsinagóga csak délig (12:00-ig) látogatható, holnap – 2026.05.22 -pedig zárva tart.
A megértésüket köszönjük.
Kívánunk mindenkinek békés, fényes és örömteli ünnepet, hág számeáhot!
Egyedülálló kulturális és történelmi eseménynek ad otthont a Szegedi Új Zsinagóga A nemzetközi hírű Müncheni..
Sok szeretettel várjuk látogatóinkat az Új Zsinagóga májusi rendezvényein! Május 1. Péntek 10:30 tárlatvezetés 11:30..
Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy pészach ünnepe miatta a zsinagóga az alábbi napokon zárva tart:..